Az alkalmi ruha kiválasztása nem egyszerű feladat!

július 27th, 2012

Az alkalmi ruha kiválasztása

Sokak számára egyszerűen visszataszító az alkalmi ruha viselése és az ilyen emberek közül sokan minden nap kénytelenek hordani ezt a fajta öltözéket. A munkahelyek bizonyos esetekben megkövetelik ezt a dolgozóiktól, s ez ellen nem igen lehet tenni, s éppen ez miatt érdemes az alkalmi ruhára egy kicsit több hangsúlyt fektetni. Néhányan ezt az öltözéket is készruhaként veszik, de akik valóban tartós és hosszan hordható alkalmi ruhákat szeretnének, érdemesebb felkeresniük egy varrodát, vagy szabóságot, mert ott száz százalék, hogy rájuk lesz szabva az adott ruhadarab. Gondolhatnánk, hogy az alkalmi ruhák egyhangúak, s nem nagyon változnak, ez azonban egyáltalán nem igaz. Tovább »

A ruhajavítás valóban megoldható házilag, vagy csak kidobott idő és pénz?

július 24th, 2012

Ruhajavítás

Kétségtelen, hogy nagyon sok önjelölt ezermester van, aki mindenben profi szeretne lenni, s ez nem is baj a tájékozatlanság azonban igen. A ruhajavítás természetesen házi körülmények között is kivitelezhető, de jóval több időbe telik, mint egy képzett varrónő számára, aki már évek óta csakis ezzel a mesterséggel foglalkozik. Ahhoz tehát, hogy tökéletesen megjavítsuk az elszakadt, vagy kikopott ruhánkat, óriási szaktudásra kell szert tennünk és általában olyan gépekre is, melyek a nagyüzemekben segítik a varrónők munkáját. Tovább »

Ruhajavítás

július 20th, 2012
Ruhajavítás

Ruhajavítás

 

A ruha és a ruhajavítás

kezdetleges fogalma már Ádám és Éva korában is ismert volt, ahogyan fügefaleveleket aggattak össze, hogy eltakarják testüket. Az azóta eltelt több ezer év változatosan formálta át öltözékünket, s ezzel egy teljesen új világot alakított ki magának. Öltözékünknek divatja és trendje lett. A közmondás szerint: nem a ruha teszi az embert. Ez viszont mára teljesen megváltozott. Bizony, hogy a ruha teszi az embert!

Nyilván, hogy ruhaviseletünk során, az egyes darabok szívünkhöz nőnek, emlékek kötődhetnek hozzájuk, vagy kabalaként viselhetjük bizonyos alkalmakkor. Akár így, akár úgy ezektől a ruhadaraboktól nem szívesen válunk meg, akkor sem, ha sérülés éri őket.

És miért is kellene megválnunk egy olyan darabtól, amit szívesen viselünk, amiben magabiztosak vagyunk?

Semmiért, mert van megoldás! Ruhajavítással minden sérülés orvosolható. De tudnunk kell, a ruhajavítás nagyon bonyolult művelet, odafigyelést, tudást, precizitást igényel. A ruhajavítás a kibontani, kifordítani, ha kell szabni, illeszteni, varrni lépésekből tevődik össze, s mindez csak nagyvonalakban. És bizony a ruhaanyag, a cipzár, a gomb, a bélés tökéletesen csakis szakértő kezeknek engedelmeskedik.

Nem szégyen, ha nincs ideje, kedve, türelme, érzéke vagy kellő tudása ruhajavítással foglalkozni! Keressen bennünket!

bőrdzseki javítás

bőrdzseki javítás

Varrodánk ruhajavítási technikáival eredményesen és gyorsan képes mindenféle sérülést, szakadást megvarrni, s bármilyen átalakítást, cserét végrehajtani, akár normál anyagon, irhán, vagy bőrön. Ruhajavításaink során olyan hatékonyan fedjük el az anyag sérülését, hogy az a ruha újra kedves legyen önnek, s visszakapja régi fényét. Fölösleges másik ruhadarabra költenie, ha ruhajavítással sokáig időtállóvá teheti ruhatárát.

Varrodánk ruhajavítási szolgáltatását nagyon tág fogalomként kezeli, s minden egyéni igényt profi módon képes kielégíteni.

És még egy túlzás nélküli érv a ruhajavítás igénybevétele mellett; a ruhajavítás nem utolsó sorban rendkívül gazdaságos szolgáltatás, amire a mostani gazdasági helyzetben kifejezetten érdemes odafigyelni.

Ruhajavítással foglalkozó varrodánk tapasztalt csapattal, precíz munkavégzéssel várja megrendelését.

Ruhajavítás kiszállással – új szolgáltatás!

március 11th, 2012

Ruhajavítás kiszállással

Ma már egyáltalán nem meglepő, ha szinte mindent házhoz tudunk rendelni, szinte minden létező szolgáltatást otthonunkban is elérhetjük. Szalonunk is úgy döntött itt az ideje, jobban kiszolgálni ügyfeleinket, a ruhajavítás kiszállással szolgáltatásunk keretén belül.

Emellett nem csak ruhajavítás kiszállással szolgáltatásunk létezik, hanem ruhavarrás kiszállással, szabóság kiszállással, ruhaigazítás kiszállással, oda, ahol Ön épp tartózkodik. Munkahelyére, irodájába, otthonába, ahol a legkényelmesebben igénybe tudja venni a szabóság kiszállással szolgáltatásunkat. Tovább »

Béléscsere

január 18th, 2012

Sokféle ruha szerves része a bélés. A bélés anyaga nagyon sérülékeny, javítása helyett, sokkal optimálisabb lehet a béléscsere. De gondoljunk csak bele mennyi szakmai tudást igényel, mondjuk egy kabát béléscseréje, vagy egy nadrág béléscsere.

A bélést először is ki kell bontani, de úgy, hogy a ruhaanyag nehogy megsérüljön! Ehhez már szakmai tapasztalat, és a ruhaanyag ismerete is szükséges. Ezután egy teljesen új bélést kell szabni, amit szintén varrni kell, majd belevarrni a kabátba, vagy nadrágba. Tovább »

Nadrág leengedés, nadrág kiengedés, nadrág felhajtás

január 18th, 2012

A nadrág a legnépszerűbb és legpraktikusabb ruhadarabunk, amit viselnek nők és férfiak egyaránt. Ám itt is akadhatnak olyan problémák, amelyek viselhetetlenné teszik ezt a kedvenc ruhadarabunkat. Nem tudjuk viselni, ha nadrág szára túl rövid, ha a nadrág túl bő, vagy ha a nadrág szára túlságosan hosszú.

Nadrág leengedéssel, nadrág kiengedéssel, vagy nadrág felhajtással könnyen megtudjuk oldani mindezt, de ehhez se fogjunk hozzá házilag, kellő ismeret nélkül, mert több kárt csinálhatunk, mint hasznot. Sokkal biztosabb, ha varrónőre bízzuk! Tovább »